Szuper volt. Minden, a túra, a táj, az erdő, a szagok, és nem utolsó sorban a kaja. Ráadásul a 12. helyen végeztünk, és az ajándéksorsoláson is nyertünk. Egy 4 napos erdélyi utat. Igaz, csak 1 főre.

Korán keltünk, pakolás, gyors pisi, kaki és 7 órakor már indultunk is. Kicsit paráztam, mikor megláttam a csomagtartóban az összecsukható kutyaszállító boxot. Tudjátok, olyan vászon. Na, mondom magamban, Tobi, neked annyi. Utazhatsz ketrecben, nyista bámészkodás. Aztán kiderült, hogy az én gazdáim a legjobb fejek, ugyanis nem engem, hanem a csomagokat rakták a boxba. Az a hülye hűtőtáska úgyse akar nézelődni. A hátizsák meg még nézelődhet eleget egész nap. Még plédet is kaptam, hogy kényelmesen utazzak. Nem is lehetett rám panasz, én csipázom az autózást. Állítólag vannak, akik ilyenkor végig hányják az utat. Sajnálom őket. Főleg az út vége felé szenvedtek volna, mert a hegyek közé beérve volt egy kis szerpentinezés. Még a mama is panaszkodott. 9 óra körül meg is érkeztünk Mátraszentlászlóra. A parkolásnál volt egy kis izgalom, mert a gazdi beparkolt az árokba. Na jó, nem önszántából. A sok esőtől úgy felázott a padka, hogy besüllyedt a jobb első kerék alatt. Szerencsére az előttünk parkoló kesser kollégák segítettek kitolni az autót.

Gyors készülődés után már neveztünk is (láttam ám, a gazdi nekem is rendelt külön kaját), és 9:20-kor el is indultunk. Menet közben variáltunk még az útiterven, így az első pontot egy kis kerülővel közelítettük meg. A másodikhoz meg egy jó nagy kaptatón jutottunk fel, itt volt a túra legmagasabb pontja, kb. 930 méteren jártunk. Innen még egy kis kitérőt tettünk a harmadik ponthoz, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a környező hegyekre.

Vissza a hegytetőre, majd onnan le Mátraszentimrére, ahol csekkoltuk a KP pontot, ami a kocsma pont rövidítése. Itt nem is hagyhattunk ki egy jó hideg sört. Én és a fiúk persze csak alkoholmentest kaptunk.

A faluban egyébként pont szlovák gasztronómiai napok voltak. Szívesen betértünk volna egy kis knédlire, de még az út elején jártunk, így nem időztünk tovább.

Sajnos korgó gyomorral, a számban összecsordult nyállal haladtunk tovább délnek. Még mindig távolodtunk a bázistól. Újabb pontokat vadásztunk le, aztán visszafordultunk, majd nyugat felé vettük az irányt. Itt sokáig a műúton haladtunk, így itt még a pórázt is rám adták. Én ugyan mondtam, hogy jó leszek, nem kell, de a gazdi azt mondta, hogy miattam nem is kéne, mert én okos állat vagyok, viszont az utakon sok a hülye állat.

Persze azért kibírtam. Bagolyirtás mellett elhaladva ismét megcsodálhattuk a panorámát, ráláttunk az egész Mátra aljára.

Innen aztán észak felé fordultunk, s a sípálya érintésével indultunk a GCMARY felé, majd a HP ponthoz. Itt dilemmáztunk, hogy átvágjunk-e a völgyön off-road az EM felé, vagy maradjunk inkább a jelzett úton. Az utóbbit választottuk. Lehet, hogy hosszabb, de jobban lehet iramot menni. Abban nem is volt hiány. A srácok is jól nyomták, sőt még a gazdi is meglepően derekasan tolta neki. Úgy látszik jót tett neki a fogyókúra. Biztos nem volt elég engedelmes, és kétnaponkénti etetésre fogta a mama. Innen lefelé mentünk s átkeltünk a Csörgő patakon. Itt értük el a legalacsonyabb szintet, kb. 610 méteren jártunk. A patakmeder mentén felfelé haladva értük el a Mátraszentistván határában lévő sípályát. Azon keresztülvágva még kicsit vissza kellett mennünk a hiányzó utolsó pontért, amit persze a hegyoldalban helyeztek el, így még egy kis kaptató várt ránk.

Innen már csak a célba érkezés volt hátra, ahova persze ismét egy jó kis kaptató vezetett. Útközben jól esett a friss kútvíz. A gazdi a saját sapkájából kínált meg engem.

Vagy ennek, vagy a patakvíznek köszönhetően estére köhögni kezdtem. Valószínűleg jól át voltam hevülve és a friss, hideg víz nem tett jót a torkomnak. Pedig akkor olyan jól esett. Egész hétvégén fájt a torkom, köhögtem, sőt a köhögéstől sokszor öklendeztem is. Ma reggel voltunk dokinál, aki megállapította, hogy hörghurutom van. Írt fel gyógyszert is, ha szükség lenne rá, de most már kezdek jobban lenni. A doki is azt mondta, hogy csak akkor vegyem be, ha nem csillapodik a köhögés.

Szóval letudtuk az utolsó kaptatót is, és lejelentkeztünk a célban. Mint utólag kiderült, a 12. időt mentük, ami ahhoz képest, hogy sokszor megálltunk beszélgetni, kocsmázni, nem is rossz. Állítólag miattam is veszítettünk egy kis időt, de én ezt nem így látom. Én kétszer is előre mentem, hogy kicsit nagyobb iramot diktáljak, de a gazdiék lemaradtak. Ezért miért én vagyok a hibás? Látták is, hogy előre mentem, tehát nem mondhatják, hogy szó nélkül tűntem el. Pedig a hegyről lefelé igazán lehetett volna haladni, ahelyett, hogy miattam stresszelnek feleslegesen. A gazdi baromian leszidott, úgy nézett rám, kb. öt centiről, hogy azt hittem mindjárt megharap. Gondoltam, hogy elsütök egy poént, hogy büdös a szád, de aztán jobbnak láttam lapítani. Szerencsére jó fej a pali, s nem úgy reagálta le a dolgot, hogy akkor póráz, aztán így jártál. Igyekeztem is rendesen az út hátra lévő részén, és nem is volt rám panasz. Szépen bevártam őket, ha lemaradtak, megálltam, ha szóltak, s felzárkóztam, ha éppen én voltam hátul.

Szóval ott tartottam, hogy célba értünk, s következett a nap fénypontja, a kaja. Én is kaptam egy komplett geo-menüt, ami állt egy tál babgulyásból két szelet kenyérrel, és egy lekváros buktából. A kenyeret beletunkoltam a gulyásba, hadd hűtse, s addig is lenyomtam a buktát. Aztán még egy kicsit repetáztam is a fiúk maradékából. Istenem, nem hiába mentem annyit. Ebéd után ledőltünk egy kicsit.

Aztán kerestem magamnak egy szimpatikus párt, és rávettem őket egy relaxációs élménymasszázsra. Jól választottam, mert örömmel csinálták.

Ilyen mód kellemesen telt az idő az eredményhirdetésig. A nap mérlege: 28 km (a gazdi gps-e szerint, az enyém jóval többet mutatott), 6 óra 9 perces idő, s mindez a 12. helyhez volt elegendő. Ilyen előkelő helyen még sosem végeztünk. Igaz, a nyári szabadságolások miatt kisebb volt az induló csapatok létszáma is. Akit érdekelnek a részletek íme, az út tracklogja és magassági profilja:

A célban találkoztam Samu nevű kollégámmal, aki állítólag a mi Beagle-club-os felhívásunk hatására jött el a versenyre. Remélem tetszett neki, s máskor is jön. Ez pedig a mi kis csapatunk:

Hoppá! Majdnem elfelejtettem írni a nyereményekről. Bár a rendezvény nevében szerepel a verseny szó, de ez nem szó szerint értendő. Most ugyan volt külön családos kategória, de egyébként egy kategóriában indulnak a fiatalok, nyugdíjasok, mindenki. Vannak nagy csapatok, akik minden pontot külön ünnepelnek, és vannak a magányos futók, akik egy szál gps-szel rekord idő alatt gyűjtik be a 15 pontot. A leggyorsabbak oklevelet kapnak. Akik határidőre visszaérkeznek és teljesítik a 15 pontot (családosban 7+1), azok mind részt vesznek a sorsoláson. Így lehet, hogy a fődíjat az ideje szerint utolsó viheti haza. Mi most nyertünk egy 4 napos erdélyi utat. Sajnos egy főre, s különben is, lehet, hogy kutyát nem lehet vinni. Pedig a gazdi első gondolata az volt, hogy ketten megyünk.

Remélem a kis beszámolómmal sikerül másokat is elcsábítani, s a következő, őszi versenyen már még többen indulunk. Ha jól számoltam 4-en voltunk kétlábúak a versenyen. A versenyen készült képek megtekinthetők a galériában.

]]> http://tobi.ladanyi.com/2009/07/06/nagyot-turaztunk-a-matraban/feed/ 1 http://tobi.ladanyi.com/2009/06/30/a-gazdam-felrugta-a-paktumot/ http://tobi.ladanyi.com/2009/06/30/a-gazdam-felrugta-a-paktumot/#comments Tue, 30 Jun 2009 13:58:47 +0000 Tobi http://tobi.ladanyi.com/?p=419 Mint már jelezetem, külön írást szentelek a gazdám viselkedésében bekövetkezett változásnak. Az egész a csütörtöki bulin kezdődött, illetve akkor esett le nekem, hogy itt valami másként működik. Az első komolyabb jel az volt, hogy a múltkori kaland ellenére a gazdi simán elengedett, holott sehol egy kerítés. Meg is lepett ezzel a magabiztossággal, semmi aggódás?

Aztán másnap már a sétákon is másképp viselkedett. Olyan határozottabbnak, magabiztosabbnak tűnt. Nem engedett messzire magától, állandóan vissza kellett mennem. Ugyan én próbálkoztam, de elég keménynek tűnt, sőt, még valami vackot is utánam vágott. Ha nem indulok el, szerintem el is talál. Aztán volt még egy-két kisebb keménykedés részéről, s ezekkel meglepett. Hirtelen nem is tudtam mit reagáljak, csak kábultan ballagtam mellette. Ez tetszhetett neki, mert időnként kaptam egy-egy jutalomfalatot. Ezt gyakoroltuk. Én elindultam, rámszólt. Ha elengedett, akkor se messzire, amint kicsit távolabb kerültem, máris vissza kellett mennem. Mondjuk megérte, mert ilyenkor mindig volt dicséret, és kaja. A pénteki napon más nem is történt, a rossz idő miatt a reggeli és esti séta között otthon döglöttünk. Mondjuk jól is esett a csütörtöki éjszakázás után.

Szombat reggel kicsit el is aludtunk, így volt vagy fél kilenc mire a suliba értünk. Aztán a bemutató csoportos gyakorlás után jött a feketeleves. Már nem is emlékszem mi is volt az oka, valamit elengedhettem a fülem mellett, erre a gazdi egy egész hordát szabadított rám. Előszőr azt hittem valami új játék, de nem. Azt hittem összeszarom magam. Na ilyen se volt még. Félemetes volt, azok csak jöttek, jöttek, élükön a gazdival, s sokáig eszébe se jutott megállítani őket. Nem volt jó érzés.

Aztán vasárnap. Én már untam magam, gondoltam lovagiasan elkísérem a két tüzelő szukát a kocsijáig, kicsusszantam az ajtón. Aki ismeri azt az ajtót, az tudja, hogy ehhez nem kell nagyon akrobatának lenni. Erre a gazdi visszahajtott a suliba. Utána nem is foglalkozott velem. Hát gondoltam, én csak elkísérem a szukákat, mert olyan finom illatuk van. Erre megint jön rám agazdi ezerrel. Úgy meghajtott, mint … Tudjátok, a varrógépes csávó. Apám, olyan ijesztő volt, teljesen felspanolta magát. Meg is adtam magam. Szerencsére nem bántott, sőt, oda is hívott utána magához, de látszott rajta, hogy utál, mint a szart. Aztán megint otthagyott, de ismét magához hívott. Én hülye, meg boldogan szaladtam, és örültem, hogy játszik velem. Csak utólag jöttem rá, hogy manipulált engem, s ezt a játszmát elbuktam.

Azóta is folytatódik a keménykedés. Tegnap például kimentünk a Dunára árvizet nézni. Itt is állandóan visszahívogattak. Én meg inkább mentem. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha beletörődök. Egyszerűbb is az életem. Nem kell annyi mindenre figyelnem, ha gáz van a gazdi úgyis szól, így legalább kisebb a felelősség. A kajáról is gondoskodik, azzal sincs gond. Már csak a szukakérdést kell megoldani. Lehet, hogy ezt is ráhagyom, úgy tűnik nincs rossz ízlése, hátha ebben is rábízhatom magam.

Ami viszont bosszantó, hogy újabban nincs minden nap kaja. Tegnap ugyan kaptam kaját, de azt hittem hülyét kapok. A gazdi kihozta a tálkát, és otthagyta. Most mi van? Nem éhes? Vagy csak forró, és hagyja hűlni? Közben el is ment a hülye virágaiban gyönyörködni. gondoltam megnézem, kihűlt-e a flamó, s szép óvatosan rámentem, hogy megkóstoljam. Erre valami fenevad olyat hörgött mögöttem, hogy majd be csináltam. No az a gazdi volt. Ez most falkavezért játszik? Még vagy öt percet váratott, mire végre nekiállt kajálni, s utána végre én is ehettem.

Az egészről szerintem az kutyaiskolás fickőó tehet, az taníthatja ezeket a hülyeségeket a gazdinak. Meg azok a könyvek. Tegnap is valami kutyapszihológia címűt olvasott a gazdi. A végén még valami eminenst faragnak belőlem.

Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azért amikor dícsérnek, akkor azért hízik a májam. S mostanában ez egyre gyakoribb. Nézem séta közben a sok idiótát (gazdát és kutyát egyaránt), akik egymást rángatják a póráz végén, s olyankor örülök, hogy én és a gazdám nem ilyenek vagyunk. Engem mindig elenged a gazdi, mehetek szabadon szimatolni. Igaz, hogy most csökkentette a távolságot, de akkor is jobb szabadon.

És még egy, amit ezúton is köszönök a gazdinak, hogy olyan sokat foglalkozik velem, iskolába járat. Vasárnap óriási élményben volt részem: megnyertem a 15 perces tanulási háziversenyt. Még a Málnát is legyőztem (legalább is ezt mondták), pedig ő nagyon okos és fegyelmezett kutyus. Azt kellett megtanulnom, hogy fekvés közben tegyem le a pofimat a földre, és tartsam is ott. Szerintem azzal nyertünk, hogy a gazdi találta ki a legjobb vezényszót: lapít. Sajnos a két helybenmaradási versenyszámot elrontottuk, az ülést én, a fekvést a gazdi. Ezekben Artúr és Málna nyertek. Nem baj, majd ezt is gyakoroljuk még.

Szóval úgy tűnik a gazdám egyoldalúan felrúgta az eddig köztünk létrejött paktumot, és újat akar kötni.  Illetve úgy tűnik nem is akar kötni. Azért ebbe még én is beleszólok, valami engedményt azért kell tenni, különben nem fog működni a dolog. A lakásba való bejárásról például nem szívesen mondanék le. Oké, hogy nem állandóan, de azért néha jó ott együtt a falkával. Szóval még tárgyalunk, de sajnos az elmúlt napokban jelentősen gyengültek a pozícióim. 

A vége felé volt egy kis rázkódás, de már meg is érkeztünk. Tök jó volt, egy dombtetőn vagy kissebb hegyen voltunk, sehol egy kerítés. Na mondom magamban, Tobi, neked annyi. Itt ugyan nem fognak elengedni, legelhetsz, mint egy kecske a másfél méteres pórázra kikötve. Pláne a múltkori kaland után. Erre mit csinál a gazdi? Simán elenged. Tök jó fej a faszi, egyre jobban kezdem becsülni. El is határoztam, hogy meghálálom ezt a nagy bizalmat, mert megérdemli. Nagyjából sikerült is betartanom, egész este a ház közelében bóklásztam. Nem állítom, hogy mindig első szóra előkerültem, de nem volt velem komoly gond. Egyszer keresgélt nagyon a gazdi, de hát ő ment rossz irányba, én akkor is ott voltam a ház közelében. Szóval tetszett a szabadság. Ezzel kicsit meg is lepett a gazdi, mert nem számítottam rá. No azóta kiderült, hogy vannak itt nagyobb változások is, de erről majd külön posztolok.

Szóval a gazdiék ücsörögtek, dumáltak, iszogattak, én meg felderítettem a környéket. Sok volt a szőlő, kerítés szinte sehol. Annál több volt viszont az illat. Nyúl, macska, és még a fene tudja mi minden. Baromira mentem volna a nyúl után, de tartottam magam. Egyrészt korrekt akartam maradni a gazdival, másrészt nekem is szarul esett a múltkori kaland. Jó, jó a szabadság, de este azért rohadtul hiányozni tud a falka, a megszokott illatok, környezet. Aztán egyszer csak a nyúlnál is jobb illat csapta meg az orromat, méghozzá a ház felől. No ki is derült, hogy a gazdiék már kajálnak. Hú azannyát, grillezet csirke, krumplival. Valami idióta állítólag kitalálta, hogy a krumpli nekem nem való, mert nem tudom megemészteni. Na és? Bennt úgysem marad, viszont finom. Pláne így beletunkolva a szaftba. Szerencsére a gazdi értelmesebb, és ő is úgy vélte, hogy amit nem dolgoz fel a szervezetem, az másnap kijön. Különben sem hiszem, hogy ők mindig csupa fontos táplálékot esznek. Szóval kaptam rendesen fini porcogókat, s nem keveset. Ez jó este volt. Illetve egy affért leszámítva. Volt ott egy idősebb skót juhász, aki nem igazán vette jónéven a hátsó fertálya iránti érdeklődésemet, s szerintem kicsit túlreagálta a dolgot. Még a vadonatúj nyakörvem is eltört. Jó, mondjuk az a gyenge műanyagot, nem erre tervezték. Mindegy, én rögtön hanyattvágtam magam, s jeleztem, hogy ok, ne szívd magad öreg. Több gond nem is volt, én kerültem, ha nem akar haverkodni, hát nem. Aztán még késő este is volt egy kis kaja, s éjjel 2 óra lett, mire hazaértünk. Szeretem az ilyen bulikat, felőlem mehetünk máskor is. Igértek képet, azért is vártam a poszttal, de még nem kaptam meg. Ha lesz kép, akkor utólag beszúrom ide.

Mondjuk nekem mindegy volt, mentem, szimatoltam jobbra-balra, csak arra kellett ügyelni, hogy a gazdi közelében maradjak. Aztán kezdet leesni, hogy mit csinálnak, ilyen kis félliteres palackokat keresgéltek mindig a bozótban. Abban valami cetli volt, s arról irogattak fel valamit egy másik cetlire. Aztán mentünk mindig tovább. Az út eleje kicsit unalmas volt, mert végig egy egyenletesen emelkedő aszfaltutat követtünk. Mondjuk engem nem tett taccsra az emelkedő, de a gazdi gyakran állt meg inni. Mondjuk akkora pocakkal nem csoda, hogy izzadt mint a ló. És még ránk, beaglekre mondják, hogy haspártiak vagyunk. Aztán végre letértünk az aszfalt útról. Ideje is volt, mert nekem is kezdett melegem lenni. Szerencsére az erdei úton vannak jó nagy keréknyomok, amiben megáll az esővíz. Egy beagle pont kényelmesen elfér benne.

A további úton már próbáltam segíteni a gazdiknak, s előremenni, mutatni a helyes irányt, de nem mindig követtek. Aztán persze mindig rájöttek, hogy nekem volt igazam. Hüledeztek is, hogy honnan tudom merre van a palack. Palack? Annak a műanyag vacaknak nincs is szaga! Bezzeg annak a sok embernek, aki előttünk szintén oda tartott! Csak hát a gyarló emberi elme ezt nem értheti. Szóval azért vezetgettem őket, s kezdtek rájönni, hogy érdemes rám hallgatni. Persze sokszor lemaradtak, néha meg én császkáltam el, ilyenkor veszett üvöltözésbe kezdtek, hogy Tobi, Tobi!!! Pedig nem vagyok süket. Vagy mégis? Éppen kocogok az úton, mikor jobbról a bozótból lassítás nélkül kihajt egy hülye nagy muflon. Azt hittem beszarok, 4 lábbal nyomtam a féket, s kapcsoltam hátramenetbe. Ekkora állatot, hát nem tudja, hogy ilyenkor nem a jobbkézszabályt kell alkalmazni? Elvégre én haladtam a főútvonalon. Aztán láttam még nyulat is, de hülye azért nem vagyok! 30 km kutyagolás után már nem állok le egy ilyen bugrissal versenytfutni. Hát nem vagyok egy piskóta, de a vége felé már én is kezdtem kitikkadni. Szerencsére útközben remek disznótocsogók voltak az út mentén, ahol frissítő fürdőket vettem. Meg egy kis iszappakolást reumás csontjaimra.

Aztán közeledtünk a célhoz. A gazdi azt mondta, hogy mentünk kb. 24 km-t. A hivatalos eredmény szerint csak 22-t, de mindegy is. Én a sok csalinkával szerintem a dupláját. Mit tagadjam jól is esett a pihenés. Meg a kutyasör! A gazdi vette nekem, külön erre az alkalomra. De azt mondta, legközelebb csak rendest sört kapok, kizárólag alkoholmentest, mert még kiskorú vagyok. Az sokkal olcsóbb. A sör elálmosított, így amíg a kaját vártuk, elszundítottam a gazdi ölében.

Aztán a gazdi is:

Szerencsénkre nem kellett a kajára sokat várni, megjött a gulyás. Nyami! Még jó, hogy a szomszéd asztaloknál is állatbarátok ültek, így összedobtak még egy kis maradékot, ugyanis a saját adagom igen kevéskének találtam. Én nem is értem, hogy  a gazdi hogy tudott ennyivel jóllakni. Pedig szép szál ember! Tele hassal már békésen vártuk az eredményhirdetést:

Hazafelé már nem történt semmi érdekes, a balatoni fűrdőzés elmaradt a kései idő miatt. Ez engem nem zavart, én már fürödtem. Sajnos az őszi versenyre se tudtunk elmenni, a tavaszit pedig a suli miatt kellett kihagynom. Tavasszal azért voltunk egy geocaching rendezvényen, de az teljesítmény túra volt, nem kellett palackokat keresgélni. Viszont a gulyás ott is tuti volt. Bocs, erről már bloggoltam korábban. Szerencsére két hét múlva a Mátrában lesz ismét verseny, s a gazdi azt mondta oda megyünk. Már alig várom! Jó lenne, ha jönne más beagle is! Gyertek bátran, csatlakozzatok, igérem jó buli lesz!

Még gyorsan megálltunk a Mazsola és Tádé ládánál, hiszen ezen a fasoron mentünk végig. Én látva a golf klub gyepét, szívesen körbeszimatoltam volna ott is. Alcsútdoboz felé azért mentünk, hogy megköszönjük a megtalálásom egy kis ajándékkosárral. Sajnos nem voltak otthon, pedig hazafelé újra megpróbáltuk. Kár, mert a gazdi a csomagba tett egy egyedi készítésű bögrét is, amin az én arcképem díszeleg. Majd talán legközelebb. Úgyis megyünk arra még, mert sok érdekes látnivaló van arrafelé. Ott van rögtön az arborétum, bár azt ém le kell nyomozni, hogy engem is beengednek e. Szívesen kipróbálnám a mezítlábas parkot is, ide a gazdi szerint is érdemes lenne a nyáron eljönni.

Na ekkor már siettünk, hogy le ne késsük a kétórás találkozót, s oda is értünk időben. A túra jól sikerült, bár az időjárás nem kedvezett. Az szuper, hogy nem volt kánikula, de az eső a gazdik szerint nem kellett volna. Nem tudom, minket nem zavart. Voltunk a várban, volt eltűnés, kollektív beagle mentés, szóval minden ami a feelinghez kell. Én most igen szolídan viselkedtem, mert volt ott egy dögös kis bicolor csaj, s annak tettem egész úton a szépet, de sajnos nem sok sikerrel. Mondjuk a túra nem volt nagy, szoktunk ennél nagyobbat is menni, de a társaság jó volt, igazán vagány kis csapat jött össze. Teszek ide két képet a kirándulás útvonaláról:

Sajnos a gazdi nem tudott normális képeket csinálni, mert a borús idő miatt mindig bemozdultunk. Mondjuk vakuval lehetett volna, de aztán el is felejtkezett róla. Hazafelé még megálltunk a Tesco-nál, s kaptam új malackát, ami még sípol is. Ha már nagyon idegesít, úgyis kiszedem belőle a sípot. No és hogy tökéletes legyen a nap, a gazdi vett grillcsirkét is vacsorára. Ünnepi vacsora volt, kölyökpezsgővel. A fiúknak a jó bizonyítványát ünnepeltük meg. Állítólag nekem is be volt ígérve a grillcsirke, még az elveszésemkor, ha megkerülök. Szóval csodás egy nap volt.

Legközelebb 2 hét múlva a Mátraszentlászlóra megyünk túrázni a geocaching versenyre. A gazdi azt mondta, hogy megpróbálunk társakat toborozni, hátha sikerül összehozni egy Beagle csapatot. Erről majd rövidesen írok egy külön bejegyzést.

A bemutató felemásra sikerült, a csoport munkája még nem volt az igazi, de mindössze néhány hete kezdtünk gyakorolni. Ráadásul új, idegen volt a környezet, ezer új szag, s körben a sok csicsergő kisgyerek. Még szoknunk kell az idegen környezetben való munkát, az összhangot. Hogy mennyire nem volt tökéletes még a munka, azt az egyik kis néző szavai is alátámasztják, aki nézve a műsort, az alábbi következtetést vonta le: “Úgy hívják a kutyust, hogy Lábhoz.” Ez talán a video felvételen is hallható, amit itt tekinthető meg:

Azért az egyéni bemutatók már színvonalasak voltak, hiszen a gyakorlottab, tapasztalt kutyusokat nem lehetett ilyen könnyen kizökkenteni. Profi gazdáik pedig ügyesen vezették le a bemutatót. Hogy a produkciónk a csetlések, botlások ellenére sem lehetett élvezhetetlen, azt az is mutatja, hogy meghívást kaptunk, ősszel ismét szívesen látnának minket.

A bemutatón készült további képek megtekinthetők a fotó albumban.

Szóval a séták alatt már egész jól összeállt a kép, ki a haver, kit kell kerülni, de van olyan is, akivel csak simán elmegyünk egymás mellett. Már ismerek egy csomó Beagle-t is, csak sajnos sokan kertben laknak, s a parton nem szoktam találkozni velük. Aztán vannak akik ugyan sétálnak, de ritkán és csak rövid időre engedik el őket. Azt hiszem nekem nagyon jó dolgom van, mert rám csak az aszfalt úton kerül póráz.

Ma később mentünk sétálni, mint szoktunk, mert a fiúknak évzárójuk volt. Utána elvitt minket a gazdi fagyizni. Mondanom sem kell, én hamar eltűntettem a kétgombócost. Csak utána mentünk le a partra. Na ott is leesett még egy gombóc. Szó szerint, szegény Bence ejtette el. Én persze nem törődtem vele, hogy kicsit kavicsos. Azokat a kavicsokat majd holnap reggel visszaadom.

Tegnap és ma is találkoztunk Gomezzel. Úgy látszik ők később szoktak lejárni. Ma fürödtünk is egy jót. Gomez még egy hasast is ugrott a stégről. Ott volt még két cimborája is, akik ugyan nem beaglek, de jó fejek voltak. Jót bandáztunk négyesben. Gomezékat csaltuk, hogy jöjjenek holnap Csókakőre. Ugyanis holnap délután Beagle túrára megyünk. Délelőtt pedig fellépésünk lesz a bemutató csoporttal egy óvodában. Kicsit izgulok, mert én még nem érzem magam kellően felkészültnek, de állítólag elnéző lesz a közönség.

És még egy, amiről akartam írni. A múltkori kétnapos kalandom nyomán a gazdi végképp elszánta magát egy gps-es nyakörv beszerzésére.  Úgy tűnik sikerül is neki. Ha megkapom a cuccost, akkor majd írok róla. Állítólag nem hehéz, nem zavaró, de arra jó, hogy a gazdi tudja merre és milyen messze vagyok. Majd még utána kell néznem, hogy nem sérti-e ez az én személyiségi jogaimat. Addig is itt egy kép a készülékről:

Észre se vettem, hogy mikor mentem el mellette. Aztán be egy kertbe (miért nem kerítik be?), majd hívott a gazdi, s én becsülettel elindultam visszafelé. Aztán mikor kiértem az útra, akkor megcsaptaarja a szimatomat. az orromat az a szag. Én meg rögtön bekattantam, el is felejtettem hova indultam, nyomultam a szag után. Biztos kiabált a gazdi utánam, de én akkor már kikapcsoltam az összes felesleges érzékszervemet, hogy semmi ne zavarja a szimatomat. Talán ez lehetett az oka, hogy egyszer csak a nyakamban lihegett egy ronda nagy büdös busz. Azt hittem beszarok az ijedtségtől, bevallom férfiasan elfutottam, mint a nyúl. Nem tudom meddig és merre futhattam, de mikor vége megálltam a gazdit már nem láttam sehol. Aztán jött a szél, az eső, kezdett sötétedni is, így jobbnak láttam valami éjszakai szállás után nézni. Másnap is csak tébláboltam a falu körül, volt ott egy csomó macska, az azoknak kitett kajából még nekem is jutott. 2 napig csöveztem a szőlő hegyen, mikor jött egy férfi ember, aki magához akart csalogatni. No én kérem iskolázott kutya vagyok, nem állok le akárkivel bratyiznim, így betartottam a 3 lépés távolságot, és el is ment. Aztán azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy mégiscsak vele kellett volna menni, hiszen nem látszott rosszindulatúnak. Talán adott volna kaját is. Sőt, megmutathattam volna neki a bilétámat. Ekkor azonban látom ám, hogy jön visszafelé, ráadásul egy kutyával. Na a cimbi aztán hamar elmondta, hogy felismertek, mert már falu szerte köröznek, mindenütt ki vagyok plakátolva. Már értesítették is a gazdit, aki el is indult értem, úgyhogy nyugodtan menjek velük, náluk bevárhatom a gazdit. És úgy is lett. Rendes emberek voltak, még sajttal is megkínáltak. Ekkor kezdtem felfogni, hogy mi is történt, hogy 2 napja nem láttam a családot. Szerencsére hamar jöttek, s volt is nagy öröm. Aztán hazafelé nem is kellett a csomagtartóban utaznom, a hátsó ülésre fekhettem a fiúk közé. Hazafelé még pizzát is vettünk vacsorára, úgyhogy azért ütős volt a különbség a hazai és az elcsórt macska koszt közti különbség. Éjszakára se küldtek ki, alhattam a fotelban. Hmm, lehet, hogy időnként érdemes eltűnni? Na ez csak vicc volt, mert azért nem volt akkora buli ott egyedül a hegyen. Hiányzott a séta, az esti malackázás, a család. Másnap már mentem suliba is, ott is mindenki örült nekem. A gazdit meg jól letolták, hogy miért nem szólt, a többiek szívesen jöttek volna megkeresni engem. Hú apám, az lett volna a buli. Azért rendes tőlük, nem hiába szeretek ott a suliban lenni. Azért elfáradtam, mert két napig a sétát leszámítva csak döglöttem egész nap. Hát ennyit az én kalandomról. Ja és itt egy kép, hogy mennyire kivoltam, így aludtam:

]]> http://tobi.ladanyi.com/2009/06/18/eltunesem-tortenete/feed/ 1 http://tobi.ladanyi.com/2009/06/16/vakacio/ http://tobi.ladanyi.com/2009/06/16/vakacio/#comments Tue, 16 Jun 2009 14:55:23 +0000 Tobi http://tobi.ladanyi.com/?p=374 Na megint jól lemaradtam az írással, nem is tudom hol kezdjem. Annyi minden történt mostanában, s nem jutok géphez se. Napközben, mikor lenne időm írni, akkor a gazdi mindig elviszi a laptopot. Este, mikor hazajön, akkor megyünk sétálni, s van úgy, 8 óra mire hazaérünk. Utána vacsi, aztán kertlocsolás, malackázás (van valaki, aki nem ismeri a narancssárga sípolós malacot?), egy kis tanulás-gyakorlás, s már késő este van, megyünk is aludni. Hétvégén meg suli, s az is nagyon fárasztó, főleg fejben. Szóval sűrű a program.

De kezdem a lényeggel: Jelentem elvégeztem a középiskolát is. Május 30-án sikeresen leérettségiztem, azaz befejeztem középfokú tanulmányaimat. Igaz gyenge kettessel, de még a vizsgáztató is elismerte, hogy voltak nehezítő körülmények: idegen terep, sok szuka pisivel, nyerítő ló, s végül az se utolsó, hogy 3 csoport vizsgázó nézett minket. Szóval volt lámpaláz, meg drukk, emiatt lassú és bizonytalan is voltam. Mindegy, a lényeg, hogy átmentem. Bár én azt se bántam volna, ha megbukok, s osztályt kell ismételnem, mert szeretek suliba járni. Szerencsére erről továbbra sem kell lemondani, mert azóta is járunk a klubba, az öregdiákok közé, sőt, meghívást kaptunk a bemutató csoportba is. De nagyon élvezem azt is, amikor a gazdival mehetek az órákra. Ugyanis a gazdi néha jár segíteni az alapfokú tanfolyamosoknak. Tök jó látni a kis fegyelmezetlen kezdőket. Különösen azt élvezem, mikor rongyolnak ki ezerrel a kapun, majd repjeggyel jönnek visszafelé. Azokat a meglepett pofákat látni kell. És persze nem veszik a lapot, legalább kétszer, háromszor bepróbálkoznak. Persze 2 hónapja én is így tettem. Vannak Beaglek is, különösen az Oberon belevaló cimbi, abban van kurázsi, nem adja magát könnyen, de a Carlos is keménykedik rendesen. De mondtam is nekik, hogymár nem sokáig keménykedtek, én is beálltam a sorba, pedig állítólag nekem se kiskanállal mérték ki az egómat.

Szóval június első felében is járunk rendületlenül suliba, sőt, több időt töltünk ott, mint amíg diák voltam. Az egyik hétvégén például reggel fél nyolctól délután 4-ig ott voltunk. El is fáradtam rendesen. Mostanában, hogy ilyen jó idő van, hétköznaponta is nagyokat sétálunk, én mindennap fürdök is a Dunában. Végül a múlt hétvégén is történt egy említésre méltó esemény, 2 napig kirándultam gazdi nélkül. A gazdi szerint elszöktem, elvesztem. Én árnyaltabban fogalmaznék, mondjuk úgy, hogy eltévedtem. De ennek a kalandnak egy külön bejegyzést szentelek.

Persze ez így nektek még nem annyira érdekes, de a telefonon futó program az így begyűjtött adatokat fel tudja tölteni a Net-re, s ott bárki, (illetve akinek hozzáférést adtunk) megtekintheti. A séta útvonala utca szintű térképen vagy műholdas nézen is megjeleníthető. A felhasználók csoportokat is alakíthatnak. A tegnapi sétánk (időnként kocogtunk is) eredménye itt látható. Ma azt is kipróbáljuk, hogy működik-e a dolog online. Milyen jó lenne, ha a gazdiné látva, hogy most fordultunk be az utcába, már készítené is ki a kaját, s nem kéne arra is várni.

Erről jut eszembe, van a gazdinak egy új, hülye szokása. Újjabban időnként rám morog. Sőt, volt hogy még vicsorított is. Ilyenkor olyan ijesztő. Tegnap is kirakta a gazdiné a vacsit, én meg mentem volna kajálni, erre a gazdi olyat mordult rám, hogy majdnem kiejtettem a macit. De azt hiszem összeraktam mi volt a baja. Csak ültem ott egy méterre a kajától, csorgó nyállal, és nem morgott többet. Aztán végre nekiállt kajálni. Mikor otthagyta a kaját, először nem mertem rámenni, de úgy tűnt, már nem érdekli. Végül felbátorodtam, és kajáltam. Ez már nem zavarta. Értem én, eddig is mindig ő evett először, de várni nem kellett. Lehet, hogy a hülye fogyókúrája miatt neki összement a gyomra, s nincs étvágya? Én hülyét fogok kapni, ha ezentúl mindig arra kell várni az evéssel, hogy mikor éhezik meg a gazdi. És akkor így fogok járni: