Nagyot túráztunk a Mátrában
XVI. Geocaching Fesztivál és Verseny – Mátraszentlászló- 2009. július 4. szombat
Szuper volt. Minden, a túra, a táj, az erdő, a szagok, és nem utolsó sorban a kaja. Ráadásul a 12. helyen végeztünk, és az ajándéksorsoláson is nyertünk. Egy 4 napos erdélyi utat. Igaz, csak 1 főre.
Korán keltünk, pakolás, gyors pisi, kaki és 7 órakor már indultunk is. Kicsit paráztam, mikor megláttam a csomagtartóban az összecsukható kutyaszállító boxot. Tudjátok, olyan vászon. Na, mondom magamban, Tobi, neked annyi. Utazhatsz ketrecben, nyista bámészkodás. Aztán kiderült, hogy az én gazdáim a legjobb fejek, ugyanis nem engem, hanem a csomagokat rakták a boxba. Az a hülye hűtőtáska úgyse akar nézelődni. A hátizsák meg még nézelődhet eleget egész nap. Még plédet is kaptam, hogy kényelmesen utazzak. Nem is lehetett rám panasz, én csipázom az autózást. Állítólag vannak, akik ilyenkor végig hányják az utat. Sajnálom őket. Főleg az út vége felé szenvedtek volna, mert a hegyek közé beérve volt egy kis szerpentinezés. Még a mama is panaszkodott. 9 óra körül meg is érkeztünk Mátraszentlászlóra. A parkolásnál volt egy kis izgalom, mert a gazdi beparkolt az árokba. Na jó, nem önszántából. A sok esőtől úgy felázott a padka, hogy besüllyedt a jobb első kerék alatt. Szerencsére az előttünk parkoló kesser kollégák segítettek kitolni az autót.
Gyors készülődés után már neveztünk is (láttam ám, a gazdi nekem is rendelt külön kaját), és 9:20-kor el is indultunk. Menet közben variáltunk még az útiterven, így az első pontot egy kis kerülővel közelítettük meg. A másodikhoz meg egy jó nagy kaptatón jutottunk fel, itt volt a túra legmagasabb pontja, kb. 930 méteren jártunk. Innen még egy kis kitérőt tettünk a harmadik ponthoz, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a környező hegyekre.
Vissza a hegytetőre, majd onnan le Mátraszentimrére, ahol csekkoltuk a KP pontot, ami a kocsma pont rövidítése. Itt nem is hagyhattunk ki egy jó hideg sört. Én és a fiúk persze csak alkoholmentest kaptunk.
A faluban egyébként pont szlovák gasztronómiai napok voltak. Szívesen betértünk volna egy kis knédlire, de még az út elején jártunk, így nem időztünk tovább.
Sajnos korgó gyomorral, a számban összecsordult nyállal haladtunk tovább délnek. Még mindig távolodtunk a bázistól. Újabb pontokat vadásztunk le, aztán visszafordultunk, majd nyugat felé vettük az irányt. Itt sokáig a műúton haladtunk, így itt még a pórázt is rám adták. Én ugyan mondtam, hogy jó leszek, nem kell, de a gazdi azt mondta, hogy miattam nem is kéne, mert én okos állat vagyok, viszont az utakon sok a hülye állat.
Persze azért kibírtam. Bagolyirtás mellett elhaladva ismét megcsodálhattuk a panorámát, ráláttunk az egész Mátra aljára.
Innen aztán észak felé fordultunk, s a sípálya érintésével indultunk a GCMARY felé, majd a HP ponthoz. Itt dilemmáztunk, hogy átvágjunk-e a völgyön off-road az EM felé, vagy maradjunk inkább a jelzett úton. Az utóbbit választottuk. Lehet, hogy hosszabb, de jobban lehet iramot menni. Abban nem is volt hiány. A srácok is jól nyomták, sőt még a gazdi is meglepően derekasan tolta neki. Úgy látszik jót tett neki a fogyókúra. Biztos nem volt elég engedelmes, és kétnaponkénti etetésre fogta a mama. Innen lefelé mentünk s átkeltünk a Csörgő patakon. Itt értük el a legalacsonyabb szintet, kb. 610 méteren jártunk. A patakmeder mentén felfelé haladva értük el a Mátraszentistván határában lévő sípályát. Azon keresztülvágva még kicsit vissza kellett mennünk a hiányzó utolsó pontért, amit persze a hegyoldalban helyeztek el, így még egy kis kaptató várt ránk.
Innen már csak a célba érkezés volt hátra, ahova persze ismét egy jó kis kaptató vezetett. Útközben jól esett a friss kútvíz. A gazdi a saját sapkájából kínált meg engem.
Vagy ennek, vagy a patakvíznek köszönhetően estére köhögni kezdtem. Valószínűleg jól át voltam hevülve és a friss, hideg víz nem tett jót a torkomnak. Pedig akkor olyan jól esett. Egész hétvégén fájt a torkom, köhögtem, sőt a köhögéstől sokszor öklendeztem is. Ma reggel voltunk dokinál, aki megállapította, hogy hörghurutom van. Írt fel gyógyszert is, ha szükség lenne rá, de most már kezdek jobban lenni. A doki is azt mondta, hogy csak akkor vegyem be, ha nem csillapodik a köhögés.
Szóval letudtuk az utolsó kaptatót is, és lejelentkeztünk a célban. Mint utólag kiderült, a 12. időt mentük, ami ahhoz képest, hogy sokszor megálltunk beszélgetni, kocsmázni, nem is rossz. Állítólag miattam is veszítettünk egy kis időt, de én ezt nem így látom. Én kétszer is előre mentem, hogy kicsit nagyobb iramot diktáljak, de a gazdiék lemaradtak. Ezért miért én vagyok a hibás? Látták is, hogy előre mentem, tehát nem mondhatják, hogy szó nélkül tűntem el. Pedig a hegyről lefelé igazán lehetett volna haladni, ahelyett, hogy miattam stresszelnek feleslegesen. A gazdi baromian leszidott, úgy nézett rám, kb. öt centiről, hogy azt hittem mindjárt megharap. Gondoltam, hogy elsütök egy poént, hogy büdös a szád, de aztán jobbnak láttam lapítani. Szerencsére jó fej a pali, s nem úgy reagálta le a dolgot, hogy akkor póráz, aztán így jártál. Igyekeztem is rendesen az út hátra lévő részén, és nem is volt rám panasz. Szépen bevártam őket, ha lemaradtak, megálltam, ha szóltak, s felzárkóztam, ha éppen én voltam hátul.
Szóval ott tartottam, hogy célba értünk, s következett a nap fénypontja, a kaja. Én is kaptam egy komplett geo-menüt, ami állt egy tál babgulyásból két szelet kenyérrel, és egy lekváros buktából. A kenyeret beletunkoltam a gulyásba, hadd hűtse, s addig is lenyomtam a buktát. Aztán még egy kicsit repetáztam is a fiúk maradékából. Istenem, nem hiába mentem annyit. Ebéd után ledőltünk egy kicsit.
Aztán kerestem magamnak egy szimpatikus párt, és rávettem őket egy relaxációs élménymasszázsra. Jól választottam, mert örömmel csinálták.
Ilyen mód kellemesen telt az idő az eredményhirdetésig. A nap mérlege: 28 km (a gazdi gps-e szerint, az enyém jóval többet mutatott), 6 óra 9 perces idő, s mindez a 12. helyhez volt elegendő. Ilyen előkelő helyen még sosem végeztünk. Igaz, a nyári szabadságolások miatt kisebb volt az induló csapatok létszáma is. Akit érdekelnek a részletek íme, az út tracklogja és magassági profilja:
A célban találkoztam Samu nevű kollégámmal, aki állítólag a mi Beagle-club-os felhívásunk hatására jött el a versenyre. Remélem tetszett neki, s máskor is jön. Ez pedig a mi kis csapatunk:
Hoppá! Majdnem elfelejtettem írni a nyereményekről. Bár a rendezvény nevében szerepel a verseny szó, de ez nem szó szerint értendő. Most ugyan volt külön családos kategória, de egyébként egy kategóriában indulnak a fiatalok, nyugdíjasok, mindenki. Vannak nagy csapatok, akik minden pontot külön ünnepelnek, és vannak a magányos futók, akik egy szál gps-szel rekord idő alatt gyűjtik be a 15 pontot. A leggyorsabbak oklevelet kapnak. Akik határidőre visszaérkeznek és teljesítik a 15 pontot (családosban 7+1), azok mind részt vesznek a sorsoláson. Így lehet, hogy a fődíjat az ideje szerint utolsó viheti haza. Mi most nyertünk egy 4 napos erdélyi utat. Sajnos egy főre, s különben is, lehet, hogy kutyát nem lehet vinni. Pedig a gazdi első gondolata az volt, hogy ketten megyünk.
Remélem a kis beszámolómmal sikerül másokat is elcsábítani, s a következő, őszi versenyen már még többen indulunk. Ha jól számoltam 4-en voltunk kétlábúak a versenyen. A versenyen készült képek megtekinthetők a galériában.
május 2nd, 2011 at 14:16
Sehr interessant. Kann hier nur zustimmen.