A gazdám felrúgta a paktumot!
Mint már jelezetem, külön írást szentelek a gazdám viselkedésében bekövetkezett változásnak. Az egész a csütörtöki bulin kezdődött, illetve akkor esett le nekem, hogy itt valami másként működik. Az első komolyabb jel az volt, hogy a múltkori kaland ellenére a gazdi simán elengedett, holott sehol egy kerítés. Meg is lepett ezzel a magabiztossággal, semmi aggódás?
Aztán másnap már a sétákon is másképp viselkedett. Olyan határozottabbnak, magabiztosabbnak tűnt. Nem engedett messzire magától, állandóan vissza kellett mennem. Ugyan én próbálkoztam, de elég keménynek tűnt, sőt, még valami vackot is utánam vágott. Ha nem indulok el, szerintem el is talál. Aztán volt még egy-két kisebb keménykedés részéről, s ezekkel meglepett. Hirtelen nem is tudtam mit reagáljak, csak kábultan ballagtam mellette. Ez tetszhetett neki, mert időnként kaptam egy-egy jutalomfalatot. Ezt gyakoroltuk. Én elindultam, rámszólt. Ha elengedett, akkor se messzire, amint kicsit távolabb kerültem, máris vissza kellett mennem. Mondjuk megérte, mert ilyenkor mindig volt dicséret, és kaja. A pénteki napon más nem is történt, a rossz idő miatt a reggeli és esti séta között otthon döglöttünk. Mondjuk jól is esett a csütörtöki éjszakázás után.
Szombat reggel kicsit el is aludtunk, így volt vagy fél kilenc mire a suliba értünk. Aztán a bemutató csoportos gyakorlás után jött a feketeleves. Már nem is emlékszem mi is volt az oka, valamit elengedhettem a fülem mellett, erre a gazdi egy egész hordát szabadított rám. Előszőr azt hittem valami új játék, de nem. Azt hittem összeszarom magam. Na ilyen se volt még. Félemetes volt, azok csak jöttek, jöttek, élükön a gazdival, s sokáig eszébe se jutott megállítani őket. Nem volt jó érzés.
Aztán vasárnap. Én már untam magam, gondoltam lovagiasan elkísérem a két tüzelő szukát a kocsijáig, kicsusszantam az ajtón. Aki ismeri azt az ajtót, az tudja, hogy ehhez nem kell nagyon akrobatának lenni. Erre a gazdi visszahajtott a suliba. Utána nem is foglalkozott velem. Hát gondoltam, én csak elkísérem a szukákat, mert olyan finom illatuk van. Erre megint jön rám agazdi ezerrel. Úgy meghajtott, mint … Tudjátok, a varrógépes csávó. Apám, olyan ijesztő volt, teljesen felspanolta magát. Meg is adtam magam. Szerencsére nem bántott, sőt, oda is hívott utána magához, de látszott rajta, hogy utál, mint a szart. Aztán megint otthagyott, de ismét magához hívott. Én hülye, meg boldogan szaladtam, és örültem, hogy játszik velem. Csak utólag jöttem rá, hogy manipulált engem, s ezt a játszmát elbuktam.
Azóta is folytatódik a keménykedés. Tegnap például kimentünk a Dunára árvizet nézni. Itt is állandóan visszahívogattak. Én meg inkább mentem. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha beletörődök. Egyszerűbb is az életem. Nem kell annyi mindenre figyelnem, ha gáz van a gazdi úgyis szól, így legalább kisebb a felelősség. A kajáról is gondoskodik, azzal sincs gond. Már csak a szukakérdést kell megoldani. Lehet, hogy ezt is ráhagyom, úgy tűnik nincs rossz ízlése, hátha ebben is rábízhatom magam.
Ami viszont bosszantó, hogy újabban nincs minden nap kaja. Tegnap ugyan kaptam kaját, de azt hittem hülyét kapok. A gazdi kihozta a tálkát, és otthagyta. Most mi van? Nem éhes? Vagy csak forró, és hagyja hűlni? Közben el is ment a hülye virágaiban gyönyörködni. gondoltam megnézem, kihűlt-e a flamó, s szép óvatosan rámentem, hogy megkóstoljam. Erre valami fenevad olyat hörgött mögöttem, hogy majd be csináltam. No az a gazdi volt. Ez most falkavezért játszik? Még vagy öt percet váratott, mire végre nekiállt kajálni, s utána végre én is ehettem.
Az egészről szerintem az kutyaiskolás fickőó tehet, az taníthatja ezeket a hülyeségeket a gazdinak. Meg azok a könyvek. Tegnap is valami kutyapszihológia címűt olvasott a gazdi. A végén még valami eminenst faragnak belőlem.
Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azért amikor dícsérnek, akkor azért hízik a májam. S mostanában ez egyre gyakoribb. Nézem séta közben a sok idiótát (gazdát és kutyát egyaránt), akik egymást rángatják a póráz végén, s olyankor örülök, hogy én és a gazdám nem ilyenek vagyunk. Engem mindig elenged a gazdi, mehetek szabadon szimatolni. Igaz, hogy most csökkentette a távolságot, de akkor is jobb szabadon.
És még egy, amit ezúton is köszönök a gazdinak, hogy olyan sokat foglalkozik velem, iskolába járat. Vasárnap óriási élményben volt részem: megnyertem a 15 perces tanulási háziversenyt. Még a Málnát is legyőztem (legalább is ezt mondták), pedig ő nagyon okos és fegyelmezett kutyus. Azt kellett megtanulnom, hogy fekvés közben tegyem le a pofimat a földre, és tartsam is ott. Szerintem azzal nyertünk, hogy a gazdi találta ki a legjobb vezényszót: lapít. Sajnos a két helybenmaradási versenyszámot elrontottuk, az ülést én, a fekvést a gazdi. Ezekben Artúr és Málna nyertek. Nem baj, majd ezt is gyakoroljuk még.
Szóval úgy tűnik a gazdám egyoldalúan felrúgta az eddig köztünk létrejött paktumot, és újat akar kötni. Illetve úgy tűnik nem is akar kötni. Azért ebbe még én is beleszólok, valami engedményt azért kell tenni, különben nem fog működni a dolog. A lakásba való bejárásról például nem szívesen mondanék le. Oké, hogy nem állandóan, de azért néha jó ott együtt a falkával. Szóval még tárgyalunk, de sajnos az elmúlt napokban jelentősen gyengültek a pozícióim.