Élménybeszámoló a tavalyi Geocaching versenyről
Tavaly még nem bloggoltam, így nem is tudtam beszámolni róla, hogy mekkora élmény egy ilyen verseny. Óriási volt. A Bakonyba mentünk, egy gyönyörű, mindenféle vadak szagával telt erdő közepébe. Többnyire emberek indultak a versenyen, de volt rajtam kívűl még néhány négylábú kolléga. Nekivágtunk a távnak, s csak mentünk, csak mentünk. ELőször nem vágtam, hogy mikor, miért, merre fordulunk, de a gazdi mindig valami kütyüt nézegetett, s ez alapján döntötte el az irányt.
Mondjuk nekem mindegy volt, mentem, szimatoltam jobbra-balra, csak arra kellett ügyelni, hogy a gazdi közelében maradjak. Aztán kezdet leesni, hogy mit csinálnak, ilyen kis félliteres palackokat keresgéltek mindig a bozótban. Abban valami cetli volt, s arról irogattak fel valamit egy másik cetlire. Aztán mentünk mindig tovább. Az út eleje kicsit unalmas volt, mert végig egy egyenletesen emelkedő aszfaltutat követtünk. Mondjuk engem nem tett taccsra az emelkedő, de a gazdi gyakran állt meg inni. Mondjuk akkora pocakkal nem csoda, hogy izzadt mint a ló. És még ránk, beaglekre mondják, hogy haspártiak vagyunk. Aztán végre letértünk az aszfalt útról. Ideje is volt, mert nekem is kezdett melegem lenni. Szerencsére az erdei úton vannak jó nagy keréknyomok, amiben megáll az esővíz. Egy beagle pont kényelmesen elfér benne.
A további úton már próbáltam segíteni a gazdiknak, s előremenni, mutatni a helyes irányt, de nem mindig követtek. Aztán persze mindig rájöttek, hogy nekem volt igazam. Hüledeztek is, hogy honnan tudom merre van a palack. Palack? Annak a műanyag vacaknak nincs is szaga! Bezzeg annak a sok embernek, aki előttünk szintén oda tartott! Csak hát a gyarló emberi elme ezt nem értheti. Szóval azért vezetgettem őket, s kezdtek rájönni, hogy érdemes rám hallgatni. Persze sokszor lemaradtak, néha meg én császkáltam el, ilyenkor veszett üvöltözésbe kezdtek, hogy Tobi, Tobi!!! Pedig nem vagyok süket. Vagy mégis? Éppen kocogok az úton, mikor jobbról a bozótból lassítás nélkül kihajt egy hülye nagy muflon. Azt hittem beszarok, 4 lábbal nyomtam a féket, s kapcsoltam hátramenetbe. Ekkora állatot, hát nem tudja, hogy ilyenkor nem a jobbkézszabályt kell alkalmazni? Elvégre én haladtam a főútvonalon. Aztán láttam még nyulat is, de hülye azért nem vagyok! 30 km kutyagolás után már nem állok le egy ilyen bugrissal versenytfutni. Hát nem vagyok egy piskóta, de a vége felé már én is kezdtem kitikkadni. Szerencsére útközben remek disznótocsogók voltak az út mentén, ahol frissítő fürdőket vettem. Meg egy kis iszappakolást reumás csontjaimra.
Aztán közeledtünk a célhoz. A gazdi azt mondta, hogy mentünk kb. 24 km-t. A hivatalos eredmény szerint csak 22-t, de mindegy is. Én a sok csalinkával szerintem a dupláját. Mit tagadjam jól is esett a pihenés. Meg a kutyasör! A gazdi vette nekem, külön erre az alkalomra. De azt mondta, legközelebb csak rendest sört kapok, kizárólag alkoholmentest, mert még kiskorú vagyok. Az sokkal olcsóbb. A sör elálmosított, így amíg a kaját vártuk, elszundítottam a gazdi ölében.
Aztán a gazdi is:
Szerencsénkre nem kellett a kajára sokat várni, megjött a gulyás. Nyami! Még jó, hogy a szomszéd asztaloknál is állatbarátok ültek, így összedobtak még egy kis maradékot, ugyanis a saját adagom igen kevéskének találtam. Én nem is értem, hogy a gazdi hogy tudott ennyivel jóllakni. Pedig szép szál ember! Tele hassal már békésen vártuk az eredményhirdetést:
Hazafelé már nem történt semmi érdekes, a balatoni fűrdőzés elmaradt a kései idő miatt. Ez engem nem zavart, én már fürödtem. Sajnos az őszi versenyre se tudtunk elmenni, a tavaszit pedig a suli miatt kellett kihagynom. Tavasszal azért voltunk egy geocaching rendezvényen, de az teljesítmény túra volt, nem kellett palackokat keresgélni. Viszont a gulyás ott is tuti volt. Bocs, erről már bloggoltam korábban. Szerencsére két hét múlva a Mátrában lesz ismét verseny, s a gazdi azt mondta oda megyünk. Már alig várom! Jó lenne, ha jönne más beagle is! Gyertek bátran, csatlakozzatok, igérem jó buli lesz!