Bemutatót tartottunk

Tegnap délelőtt a bemutató csoport fellépett a Zöld Liget Óvodában. A fellépés apropója az óvoda családi nap rendezvénye volt. Már az a tény is örömteli, hogy egy óvodába beengedik a kutyákat, de itt sok szeretettel is fogadtak minket. Senki nem aggódott, hogy a kutyusok szabadon szaladgálnak a gyerekek között, vagy a szében gondozott kertben. A kutyusok ezt fegyelmezett viselkedéssel hálálták meg, még Tobi se rontott neki a büfének, pedig a kaják az óvodásoknak megfelelő magasságban voltak kitéve. Minden tisztelet azoké a szülőké, akik eljöttek gyermekeikkel,  s stresszelés helyett az állatok szeretetére nevelik őket.

A bemutató felemásra sikerült, a csoport munkája még nem volt az igazi, de mindössze néhány hete kezdtünk gyakorolni. Ráadásul új, idegen volt a környezet, ezer új szag, s körben a sok csicsergő kisgyerek. Még szoknunk kell az idegen környezetben való munkát, az összhangot. Hogy mennyire nem volt tökéletes még a munka, azt az egyik kis néző szavai is alátámasztják, aki nézve a műsort, az alábbi következtetést vonta le: “Úgy hívják a kutyust, hogy Lábhoz.” Ez talán a video felvételen is hallható, amit itt tekinthető meg:

Azért az egyéni bemutatók már színvonalasak voltak, hiszen a gyakorlottab, tapasztalt kutyusokat nem lehetett ilyen könnyen kizökkenteni. Profi gazdáik pedig ügyesen vezették le a bemutatót. Hogy a produkciónk a csetlések, botlások ellenére sem lehetett élvezhetetlen, azt az is mutatja, hogy meghívást kaptunk, ősszel ismét szívesen látnának minket.

Bemutato

A bemutatón készült további képek megtekinthetők a fotó albumban.

Írd meg a véleményed (Leave a Reply)