Ha írni akarsz nekem: tobi [kukac] ladanyi [pont] com
Mint már jelezetem, külön írást szentelek a gazdám viselkedésében bekövetkezett változásnak. Az egész a csütörtöki bulin kezdődött, illetve akkor esett le nekem, hogy itt valami másként működik. Az első komolyabb jel az volt, hogy a múltkori kaland ellenére a gazdi simán elengedett, holott sehol egy kerítés. Meg is lepett ezzel a magabiztossággal, semmi aggódás?
Múlt csütörtökön reggel a falka nagyrésze elutazott, így hétvégére ketten maradtunk a főnökkel. Rendes volt, mert estére buliba volt hivatalos vidékre, de nem hagyott magamra, hanem vitt magával. Túl messzire nem mehettünk, mert egy órát se autóztunk. Megvallom egy darabig figyeltem az utat, de utána inkább szunyókáltam. Biztos autópályán mehettünk, mert sokáig semmi fékezés, gyorsítás, egyenletesen duruzsolt a motor. Csoda, hogy elszenderedtem?
Tavaly még nem bloggoltam, így nem is tudtam beszámolni róla, hogy mekkora élmény egy ilyen verseny. Óriási volt. A Bakonyba mentünk, egy gyönyörű, mindenféle vadak szagával telt erdő közepébe. Többnyire emberek indultak a versenyen, de volt rajtam kívűl még néhány négylábú kolléga. Nekivágtunk a távnak, s csak mentünk, csak mentünk. ELőször nem vágtam, hogy mikor, miért, merre fordulunk, de a gazdi mindig valami kütyüt nézegetett, s ez alapján döntötte el az irányt.
A tegnapi programom jó zsúfolt volt, délelőtt a bemutató, onnan pedig Csókakőre mentünk a Beagle kirándulásra. Útközben még ládáztunk is, Etyeken még a kilátóba is felmásztam. Ez etyeki ládáról többet a geocaching.hu oldalán. Onnan továbbmentünk a Göböli piknikező nevű ládához. Itt végül nem kerestük meg a ládát, mert szorított az idő, de a tó és környéke gyönyörű, egyszer eljövünk ide pecázni. Kutyák is jöhetnek, de csak pórázon. A gazdi azt mondta, hogy arra viszont nincs előírás, hogy milyen hosszú lehet a póráz.
Tegnap délelőtt a bemutató csoport fellépett a Zöld Liget Óvodában. A fellépés apropója az óvoda családi nap rendezvénye volt. Már az a tény is örömteli, hogy egy óvodába beengedik a kutyákat, de itt sok szeretettel is fogadtak minket. Senki nem aggódott, hogy a kutyusok szabadon szaladgálnak a gyerekek között, vagy a szében gondozott kertben. A kutyusok ezt fegyelmezett viselkedéssel hálálták meg, még Tobi se rontott neki a büfének, pedig a kaják az óvodásoknak megfelelő magasságban voltak kitéve. Minden tisztelet azoké a szülőké, akik eljöttek gyermekeikkel, s stresszelés helyett az állatok szeretetére nevelik őket.
Mióta itt a jó idő minden nap lemegyünk a tanösvényre sétálni, ráadásul jó hosszan. Tegnap például több mint 7 km-t kutyagoltunk a gazdi gps-e szerint, de én akkor biztos a dupláját mentem. Aztán elmentünk a Bence gazdi tanévzáró partyjára is. Az volt a tuti! Bevágtam két tányér babgulyást. Nagyon ízlet. De utána már hiába ültem és néztem szépen, a gazdi harmadszor nem lágyult el. Ez a piszok titokban biztos tréningezik, mert egyre szigorúbb és következetesebb. Pedig még a Május gazdája is megjegyezte, hogy fogytam. De a gazdi ahelyett, hogy aggódni kezdett volna, még büszke is volt rá.
Igéretemhez híven most részletesen beszámolok a múlt heti kalandomról, amikor állítólag két napra elvesztem. Az úgy kezdődött, hogy a gazdi lemaradt. Jó, volt rá oka, én meg tapintatosan odébbáltam, mert én sem szeretem, ha a pofámba bámulnak, mikor a dolgomat végzem. Bóklásztam visszafelé az útan a kocsink felé.
Na megint jól lemaradtam az írással, nem is tudom hol kezdjem. Annyi minden történt mostanában, s nem jutok géphez se. Napközben, mikor lenne időm írni, akkor a gazdi mindig elviszi a laptopot. Este, mikor hazajön, akkor megyünk sétálni, s van úgy, 8 óra mire hazaérünk. Utána vacsi, aztán kertlocsolás, malackázás (van valaki, aki nem ismeri a narancssárga sípolós malacot?), egy kis tanulás-gyakorlás, s már késő este van, megyünk is aludni. Hétvégén meg suli, s az is nagyon fárasztó, főleg fejben. Szóval sűrű a program.